Olasz vizsla, Spinone

 

Az olasz vizsla fajtatörténete /rövidített változat/

Az ókorban a Római Birodalom terjeszkedése során a perzsák leigázását követően, a győztes légiók az ősi vizsla néhány egyedét, mint igen becses hadizsákmányt hozták magukkal Európába. A Római Birodalomban feltehetően a szent állatként is tisztelt vérebbel, valószínűleg a mai Chien De Saint Hubert (BLOODHOUND), vagy hozzá hasonló fajtával keresztezték.
A fajtanemesítés eredményeként az ókori vérebkeresztezés az olasz vizslának különösen kiváló orrot, ám egy szomorúnak tűnő búsképet és meglehetősen robosztus a molosszusok (dogok, masztiffok) testméretét örökölte.
Az igényes vadászati kultúrával rendelkező és a kulináris élvezeteket sem mellőző római nagyurak, a fajtát az apró szárnyasvad, azon belül, elsősorban a fürj, hálózással történő vadászatára alkalmazták. Az ókori vizsla közvetlen, vagy közvetett módon, de szinte minden ma ismert vizsla ősének mondható.
A rövidszőrű német vizsla kialakításánál is felhasználták a braccok vadálló képességét, kitűnő orrát.

A középkori bracco átlag marmagassága elérhette, akár az egy métert is. Ebből a dogszerű hatalmas méretéből fakadóan a fajtának rengeteg egészségi problémája adódott,
ami az egyedek korai halálát eredményezte. A XIX. század végén, 1899-ben meghatározták a fajta standardját. A fajta korszerűsítésének az eredményeként a marmagasságát és a testtömegét korlátozták. A szigorú fajtaleírás ellenére hazájában, az öregebb szakemberek, még a mai napig sem veszik nagy hibának a standardtól eltérő óriás méreteket. Sőt egy-egy hatalmasra nőt példányra, igazi nemzeti büszkeséggel tekintenek. Az egész kutya látványa harmonikus. A testarányai, a fajtának sajátosan kedves bájt kölcsönöz. A törzs és az első és hátsó végtagok erős felépítése, elegáns dinamizmusról, a fajtában nyugvó vulkánikus szenvedélyről árulkodik. A fajta megtestesíti az ókori Róma nemes eleganciáját, a büszke mediterrán ízlést.

Az olasz vizsla teljes kifejlődése a molosszus fajtákra jellemzően viszonylag lassú kb. 3 év. A fejlődését ketté választjuk testi, illetve idegrendszeri fejlődésre.
A testi fejlődése az idegrendszerihez képest viszonylag gyorsabb, bár egy magyar vizslával összehasonlítva, inkább ezt is lassúnak jellemezhetnénk. A kanok a nemi érettségüket 8-9 hónaposan érik el, míg a szukák első tüzelése 9-16 hónapos korban következik be.
Az idegrendszerének a teljes kifejlődése kb. három éves korára fejeződik be.
A fajta vad keresési szenvedélye alapján beszélhetünk enyhén, illetve fokozottan túlfűtött egyedekről. A viselkedése, már 4-6 hónapos korban megmutatkozik. A kiképzők, azokat az egyedeket kedvelik, amelyek a szenvedélyes, de még irányítható, illetve fegyelmezhető kategóriába tartoznak. A túlfűtött kutyák a koruk későbbi szakaszában veszítenek a kezdeti tűzből, de a vad közelében újra és újra kitörhet belőlük a belső vulkánikus, fékezhetetlen tűz.
Ha valaki, azt gondolná, hogy az olasz vizsla túlfűtöttségét kemény, fegyelmező munkával ellensúlyozni lehet, az sajnos nagyot téved. Mert egyszerre van jelen a fajtában a szenvedély és az érzékenység. A rövidszőrű német vizsla által megkívánt kemény irányítási módszereket a fajta nem képes elviselni.
A fajtáról való elképzelések tartományonként és észak és dél olaszországi országrészek között is érzékelhetők a különbségek. A déliek az alacsonyabb, „bőrösebb”, míg az északiak, Milánó környékén a szerintük elegánsabb, magasabb, szárazabb formákat preferálják.
Várható életkora eléri a kontinentális vizsla rokonok 10-14 évét.
A betegségei között a fiatalkori, a csontok növekedéséből eredő ízületi fájdalmak, illetve a csontvelőgyulladás a gyakori. A kemény fekvőhely miatt a könyökbőre hajlamos megkeményedni, elszíneződni.
A nagy bőre hajlamot ad az alsó szemhéjak befelé fordulására, ami kezelés nélkül, akár a szeme károsodásához is vezethet. A szemgolyó tisztántartása érdekében, gyakran töröljük ki tiszta papír zsebkendővel a szemek sarkaiban összegyűlt váladékot.
Az emésztőszervi megbetegedések oka lehet, az egyedenként változó fehérje érzékenység. A bőrön megjelenő piros gyulladásfoltok lehetnek a fehérje túladagolás egyik jele.
A viselkedése a családban, illetve a lakásban egyáltalán nem tolakodó, inkább visszahúzódónak mondható. A fajtára jellemző, hogy rendkívül kommunikatív, a gazdájával állandó kapcsolattartó. Az emberszeretete kizárja a házőrzés lehetőségét. A hosszantartó mellőzése esetén a különösen az érzékenyebb melankóliába, apátiába eshet, ami kóros esetekben a kutya-gazda kapcsolat, a kutya egészségi állapotának a romlásához is vezethet.

Az olasz vizsla munkája

Az olasz vizsla a munkája során, könnyed eleganciával, sebes ügetésben kutatja át a vad után a területet. A terep domborzata, illetve a növényzete egy-egy pillanatra kimozdíthatja ebből a magyar ember számára, meglehetősen szokatlan mozgásából, de a kutya a sebes ügetésének ritmusából, a lendületéből nem veszít. A terepakadályok leküzdése után, amint teheti, azonnal visszatér az egyébként láthatóan több energiát követelő galoppból az energiatakarékos ügetésbe.

Az olasz vizslának a mezei kereső munkáját a szisztematikusság, különösen feszült, szenvedélyes vad találni akarás jellemzi. Az íves keresés közben a térben viszonylag távol kerül a vezetőjétől, miközben a fajtájára jellemző módon mégis, kiváló kapcsolatban marad vele. A kutya a serény keresése közben a fejét feszesen magasan, az orrát enyhén előrenyújtva, szinte vízszintesen és a farkát viszonylag rézsútosan tarja. A látványt a könnyedség, az ókori mediterrán elegancia jellemzi. Az olasz vizsla egy igazi illuzionista, aki elhiteti velünk, hogy munkáját ebben a sajátos és különleges járásban gondtalanul, az idők végtelenségéig képes lenne folytathatni. A vad megtalálását, szinte áramütésszerűen jelezi, esetleg egy rövid ráhúzás után, azonnal feszesen megállja.
A sebes, nyújtott ügetéshez elengedhetetlenek a jó felépítésű, hibátlan végtagok. A jó testarányokkal és jó izomzattal bíró kutyák az ügetésük közben éppen akkorát lépnek a mellső végtagjaikkal, mint a hátulsóikkal, így a hátulsólábaikat a mellsők nyomába helyezik. A gyors ügetésre képes fajták a nagyobb sebesség elérése végett a laza váll és csípő ízületek által a hátsólábukkal az első lábaik nyomához képest hosszabban és szélesebben is képesek előrelépni. Ennek a hosszú talajfogásnak a következtében a hátsó végtagjaikban feszülő tolóerőt nagyobb hatásfokkal képesek sebes mozgássá alakítani. Az ideálisan kivitelezett, sebes ügetés látványa a könnyed lebegésre, a levegőben úszásra emlékeztető.
A tehetségét abból láthatjuk, hogy a kutya magától is mutat a tartós és gyors ügetőmozgásra hajlandóságot. Azt a kutyát, amelyik nem üget magától, azt nem nagyon érdemes erre a mozgásra erőltetni, ám azt, amelyik szívesen közlekedik ebben a járásmódban, azzal érdemes és kell is foglalkozni.

Az olasz vizsla elsősorban a mezei kereső vadászati módban képes a vadászati tehetségét megcsillogtatni, miközben, mint tudjuk a fajta többsége képes a mindenes vizslamunka nagy részét is elvégezni. Épp ezért a mindenes munkát végző magyar, illetve a rövidszőrű német vizsla népszerűsége mellett az olasz vizsla hazai vadászati jelentősége elhanyagolható.

Az olasz vizsla állománya, még a hazájában is nagyon kicsi. Olaszországban évente az olasz vizslából évente kb. 700 kölyök születik, almonként akár 10-13 is. A bejelentett kölykök aránya úgy oszlik meg, hogy vannak olyan szerződött tenyésztők, ahol évente 10-20 almot, azaz 100-150 kölyök megszületését regisztrálják. Az amatőr tenyésztők csendes többség évente, vagy kétévente hoz le egy, vagy két almot. A világban kb. 10 ezer egyed, lehet nyilvántartva és évente kb. 1000 – 1500 kölyök születhet, amiből (ez az előbbihez képest pontosabb szám) kb. 700 az anyaországban kerül bejegyzésre.

Az olaszok az olasz vizslafajták mozgását tartják nemzeti jellegűnek. A fajtaadó, azaz a fajtagondozó klubok belső vitáinak a tárgya, hogy a mai körülmények között mennyire fontos a fajtának az ügető mozgásra történő szelektálása.
Az ismeretek alapján leszögezhetjük, hogy az olasz vizsla az egyik legősibb olyan fajta, amely a kitenyésztése óta alig-alig változott, miközben genetikai állománya Európa számos vizslafajtájában közvetlen, vagy közvetetten megtalálható. Elmondhatjuk, hogy a fajtában nincs kopó, vízi spániel, agár, stb., ebből viszont az következik, hogy nem is rendelkezik ezeknek, a fajtáknak a fajtajobbító, fajtanemesítő plusztulajdonságaival. Viszont az ókori vadálló vizsla ős és az ókori véreb (bloodhound) kapcsolata felülmúlhatatlan, egyedülálló vadálló és szagérzékelő képességekkel ruházta fel az olasz vizslát.

Kovencz Orsolya és Bátori Szabolcs

 

Bracco Italiano fajta standard

A fejét magasan, az orra hátvonala fölött tartja. A halántéka kissé benyomott, igen kifejezett nyakszirt-csonttal. Határozott a homlok és a szemboltívek, enyhe stoppal.

A fejlett arcorr egyenes, vagy könnyedén ívelt, első részének a szélessége, szemből nézve eltakarja a fej oldalát.

Az állkapocs első vonala könnyedén hátradől, a felsőajak jól fejlett, finoman esik, de nem csüng, miközben elölről takarja az alsó ajkat, oldalt pedig azoknál kissé lejjebb ér. Szemből nézve fordított V-alakot mutat, kissé az orrtükör alatt hegyesszögben és elkerekedik az alsó, hátsó szélein.

A szájzug
kifejezett, de nem csüngő. A száj belső nyálkahártyái rózsaszínűek. Az aranydereseknél és a fehér gesztenyeszínűeknél kissé barnán vagy halvány gesztenyeszínűen pettyezett. A külső nyálkahártyák színe megfelel a szőrzet színének, nem lehet fekete, illetve fekete foltos.

A fogazat
íves fogtető, az álkapocsban merőlegesen állnak, ollósan találkozó metszők. Hiba a tétre, vagy az előre harapás.

Az orr
előbbre áll az ajaknál és azzal szöget zár be. Az orrnyílások nagyok és nyíltak. Az orrtükör színe harmonizál a szőrzet foltszínével. Az arcorr szemből nézve inkább szögletes, a végén elgömbölyödő, az arcorr meghosszabbított oldalvonala a nyakszirtcsont fölött halad, sohasem alatta.

A szem a koponya hátsó ívének és az orrhegy távolságának a felezővonalba helyezkedik el. A jóindulatot kifejező szemei, nem mélyen üllők és nem is kidülledők. A szemhéjak a szemgolyóhoz simulók, nyitott, ovális alakúak Az írisz színe a szőrzet színével harmonizál.

A tekintete rendkívül értelmes, érdeklődő és talán kissé szomorúnak mondható.

A fülek nagysága a vérebek fül arányait idézik. A fül az alsó végén könnyedén lekerekített hegyben végződik, elfordítva eléri az orra hegyét. A kissé a szem vonala fölött tűzött fül színe a szőr foltok színével harmonizál.

A nyak kifejezett, határozott vonallal képez átmenetet a tarkóval. A testarányokkal harmonizál, viszonylag rövid.
A torkon könnyed, enyhe lebernyeg. A túl bő és az egyráncú, hibának tekintendő.

A kanok és szukák marmagassága és testsúlya meglehetősen széles határok között mozog.
A kanok magassága 55-67 cm, a súly pedig 25- 40 kg között.
A populációban ennél magasabb vagy alacsonyabb marmagasság és kisebb, vagy nagyobb testtömeg is előfordul. A standardtól való eltérés valószínűleg nem befolyásolja szembetűnően a munkavégzésében, ennek ellenére a túl kis és a túl nagy méreteket hibának kell minősíteni.

A bőre
vastag, de mégis finom. Finomabb a fejtetőn, a torkon, a hónaljakban és a hasi részén. Hiba a túl laza bőr, amely túlzott lebernyeget formál és a sok ránc a fejen. Megengedett azonban lehajtott fej esetén egy könnyed ránc, amely a szem külső sarka mögül indul, és lefelé halad az orca egész hosszában. A bőr mennyiségét, úgy mérjük, hogy az álló kutya nyak és far bőrét erősen megfogva megpróbáljuk a kutyát felemelni. A lábai a talajtól történő elemelkedése pillanatában a bőr a testéhez képest éppen egyharmadával nagyobb, mint nyugalmi helyzetben.

A szőrzete
vastag, fényes és finomtapintású. Finomabb és rövidebb a fejen, a fülön, a vállon,
a csípőn, a végtagok elülső élén, valamint a mancsokon. Az öntisztuló rövid szőre a magyarországi mezei növénykörnyezetben kifejezetten jól használható. Sem, bogáncs sem a kullancs nem képes megkapaszkodni és láthatatlanul megbújni benne.

A szőr színe lehet:

  • Fehér (az egyszínű fehér elfogadott, de nagyon ritka)
  • Fehér kisebb, nagyobb narancs foltokkal (a narancs lehet halványabb és hangsúlyosabb)
  • Fehér, narancs pontokkal spriccelt, úgynevezett (Melato)
  • Fehér, borostyán sárga foltokkal
  • Fehér, gesztenyebarnával spriccelt (gesztenyederes)
  • Fehér alapon (gesztenye) barna, ahol a barna lehet fémes hatású, vagy nagyra értékelik a meleg barna árnyalatot, mint a szerzetesek köpenye

A mellkas öblös, mélysége a könyök vonaláig ér.Oldalai alsó részükön jobban domborodók, mint a felsőkön. A mar könnyedén kiemelkedő. A mellkas a törzshöz képest széles. A törzs felső kontúrját két vonal alkotja. Az egyik csaknem egyenesen lejt a martól a 11. 7 hátcsigolyáig, a másik hajlott könnyedén lejt a fartól ugyaneddig a csigolyáig, és itt egyesülnek az ágyék vonalában.

A has
vonal a hátvonallal párhuzamos, miközben csaknem vízszintes. A felhúzott has súlyos hiba!

Az ágyékrész
jelentékeny, izmos, inkább hajlott és ívelt, különösen a kannál.

A far
jól izmolt, inkább rövid, némi utalással a lejtősség felé, a medence széles, különösen a szukáknál.

A lapocka
hatalmas, jól izmolt, hosszú és ferde, szabadon mozgó. A ferde lapocka a mellkashoz tapad, az alkar erős, függőleges, jól kiemelkedő, erős hátulsó inakkal, a könyök hegye a lapocka hegyétől a földre bocsátott merőleges vonalba esik. A lábközép arányos, száraz, közepes hosszúságú, és könnyedén hajlékony. A túl hosszú vagy túl rövid lábközép hiba, mint azok helytelen állása is.

A hátulsó végtagokon a comb inkább hosszú, elhajlás nélkül, jól izmolt, hátulsó éle majdnem egyenes.

A lábszár
erős, a csánk széles, nem túlszögelt és jól állított.

A lábközép
rövid és száraz. A hosszú hibás éppúgy, mint a kifelé vagy befelé álló (tehén- vagy dongás állás).

A farkas köröm kívánatos
, a kettős megtűrt. A mancs
domború boltozatú, erős, vastag, elkerekített, kissé megnyúlt ujjakkal, amelyek egymáshoz jól zárnak és finom, hosszú szőrrel fedettek. Hajlott, erős karmokkal ellátottak, melyek színe fehér, sárga vagy barna, többé-kevésbé sötét, a szőrzet színének megfelelően.

A mancs domború boltozatú, erős, vastag, elkerekített, kissé megnyúlt ujjakkal, amelyek egymáshoz jól zárnak és finom, hosszú szőrrel fedettek. Hajlott, erős karmokkal ellátottak, melyek színe fehér, sárga vagy barna, többé-kevésbé sötét, a szőrzet színének megfelelően.

A talppárna száraz és rugalmas.

A farok a tövénél erős, egyenes, könnyed hajlandósággal az elvékonyodásra, nem borzas, vízszintesen vagy könnyedén leeresztve hordott, vadászat és munka közben felemelt, 15-25 cm-re vágott. A farok vágása megossza a tenyésztők táborát. A nagyobbik része határozottan kiáll a vágás mellett, míg egy elenyésző kisebbség a vágása ellen teszi le a voksát. Mivel korábban a farok vágva volt a szelekció figyelmen kívül hagyta a farok lehetséges formáját. Mióta megjelentek a hosszú farkú egyedek a tenyésztésnek szembe kell néznie egy újabb kihívással a farok valamilyen formába szabályozásával.

Hibák:

  • A standard alsó és a felső mérethatárain, illetve súlyhatárain túli eltérések
  • A járomcsont fokozott előredomborodása
  • Az alá vagy föléharapás
  • A túl világos vagy túl sötét írisz
  • A túlzottan laza, visszaforduló alsó szemhéj
  • A mandula formájú szemgolyó
  • A túl fejlett és csüngő ajkak
  • A kiforduló szájzug
  • A fül nem eléggé, vagy túlságosan fejlett, lapos, felállított, háromszögletű, magasan tűzött vagy túl szélesen tűzött, vastagbőrű, túl szélesen elkerekített
  • A mancsoknak a talajon való szétterülése
  • A túl fakó, a túl sötét narancs, illetve gesztenyeszínt és ezek pettyezését
  • A hosszú és hullámos szőrzet hiba, még ha csak a farra és a farokra határolódik is
  • Ugyancsak hiba a rojt a mellkas és a has alatt, és a combok hátulsó élén

A tenyésztésből kizáró hibák:

  • a kettős (hasított) orrtükör
  • koponya arányai
  • a vastag, húsos fülek
  • az egy heréjűség
  • Színhibák;
    • a pigmentáció teljes hiánya
    • a fekete szín,
    •  a fekete-fehér, vagy trikolor,
    • mogyorószín,
    • egyszínűség (kivétel a tiszta fehér),
    • a piszkos iszapszerű mintázat,
    •  továbbá a rőt, valamint a sárgás színe
  • A fekete, vagy fekete pettyes nyálkahártya
  • a túlzott bőrösség
  • fölfelé görbített farok
  • a farok nélküliség

 

Bracco Italiano 2011. január 01-től a tenyésztésbe vételének alap követelményei:

A tenyésztésbe vétel feltétele a Diszplázia (HD) szűrés: a vizsgálat időpontjában a kutyának a 12 hónapos kort be kell töltenie. A kutya törzskönyvét be kell mutatni a vizsgáló állatorvosnak, aki köteles az egyed azonosságát ellenőrizni és igazolni azt.

A röntgenfelvételen annak azonosíthatóságának érdekében szerepelnie kell a kutya tetoválási, vagy mikrochip számának. Az elkészült felvételt, a kitöltött értékelőlapot az eredeti származási lappal a NVK Egyesület diszplázia bizottsága felé továbbítani kell.

Tenyészthetők az „enyhe”, „majdnem mentes” és „mentes” HD minősítésű kutyák

Tenyészszemlén származási lappal rendelkező, egyedileg azonosítható, 1 évesnél (12 hónapnál) idősebb kutyák vehetnek részt. A tenyészszemle minősítések; Tenyészthető, Tenyésztésre nem javasolt. A sikertelen Tenyészszemle megismételhető, legkorábban fél év múlva, de csak abban az esetben, ha változó hibáról van szó. Pl. rossz kondíció.

A tenyészszemlén az a kutya felel meg, amelyiknek nincs tenyésztésből kizáró hibája, az FCI által kiadott standardnak az egyed úgy küllemileg, mind temperamentumát és egészségét tekintve megfelel.

Tenyésztésből kizáró hibák; az agresszió, súlyos félelem, rendezetlen fogazat, harapás hibák, fejletlen vagy hiányzó here, csontosodási, csontfejlődési deformációk, süketség és, ha a kutya nincs megfelelő egészségügyi kondícióban.

Képességvizsga: fajtabírók bírálata alapján történik, a Német Vizsla Klub és Egyesület szabályzata alapján. A vizsgálat részei a mezei keresés, lövés érzékenység. A minősítés során nagy hangsúlyt kell fektetni a fajtára jellemző mozgásra való hajlam meglétére, a fajtára jellemző keresési stílusra.

A kölykök csak felülbélyegzett törzskönyvet kaphatnak, ha a szülők bármelyik követelménynek nem tettek eleget.