Bősz József a magyar vadászkynologia kiemelkedő alakja volt. A ma is aktív vizslavezetők közül néhányan olyan szerencsésnek mondhatják magukat, hogy ismerték e kiemelkedő szakembert, aki már puszta jelenlétével emelte egy-egy rendezvény rangját.
Józsi bácsi 1976-ban alapítója volt a Német Vizsla Klubnak. Munkássága meghatározta a vizslázást az 1970-90 es években.
FCI küllembíróként és teljesítménybíróként is számos felkérést kapott.
Még életében javasolta néhány kynologus, hogy az 1972-ben útjára indult Vizsla Főverseny, a tisztelet jeleként, viselje Bősz József nevét. Ez azonban nem valósult meg.
Bősz József a vizslák valamennyi fajtáját szerette, a vizslázás minden szakágában elismert szakember volt, azonban szívéhez igazán közel a német vizslák álltak.
A Német Vizsla Klub Magyarország közgyűlésén az elnökség javaslatára úgy döntött, hogy az idei évtől a klub mindenkori legmagasabb szintű versenye a Bősz József nevét viseli.
Az I. Bősz József Vízi-Mezei CACIT versenynek ezúttal a Békés megyei Füzesgyarmat adott otthont.
A rendező klub a versenyre Vándorkupát alapított, amely kerámia kupa talapzatán elhelyezett réztáblára az adott év győztes kutyája és vezetőjének neve kerül.
Az évenként megrendezésre kerülő verseny győztese a Vándorkupa kicsinyített mását viheti magával, míg a Vándorkupát a Klub őrzi.
A verseny minden egyes díja különleges volt. Szakítva a “serleges” hagyományokkal a rendező szervezet egy keramikus művészt kért fel az emléktárgyak elkészítésére. Így a kézművesség igényességével készült kupákat, tálakat vihették haza a versenyen eredményesen szereplő vizslavezetők, a díjazottak.
A versenyre a rendezők több mint 20 kutya nevezését regisztrálták. A nevezett kutyák között rövid és drótszőrű német vizslák, kis münszterlandi vizsla, weimari vizsla és magyar vizslák szerepeltek.
A verseny színvonalához mérten az előkészületek nagy körültekintéssel történtek. A klub területi képviselete, a helyszínt biztosító vadásztársaság elnöke és tagsága kitett magáért, hiszen minden apró részletre gondoltak. A kiváló adottságú területek rendelkezésünkre bocsátása mellett a vendéglátás is példaértékű volt: a felújított és korszerű vadászházban a verseny mindkét napján a vezetők és a bírók hangulatos és ízletes vadételt fogyaszthattak ebédre, a rendezett udvar pedig kitűnő helyszínt biztosított a nyitó- és a záróünnepséghez egyaránt.
Bízunk benne, hogy idén egy nagy jövő elé néző rendezvényt indítottunk útjára, amelynek rangja minden évben méltó lesz Bősz József emlékéhez.
A szigorú bírálatokat követően kialakult végső sorrend:
I. helyezett: CACIT, CACT – KS Samuházi Vadász Celeb – rsz német vizsla- vezette Szigeti Bálint
II. helyezett Res.CACIT, Res CACT – KS Samuházi Vadász Alfa – rsz német vizsla – vezette Tóth István
III. helyezett CACT – Odi – kis münszterlandi vizsla – vezette Kiszel Árpád